Apránként öregszel meg. Először csak a rokonok idegesítenek azzal, hogy jé, mekkorát nőtt ez a gyerek, mióta nem láttuk, aztán úgy érzed, a farmernadrágot és a pólót ideje lecserélned öltönyre, hogy friss diplomásként komolyan vegyenek. A beosztás és a fizetés rendben, a külcsín és a belbecs klappol, jól elvagy, szépen haladsz felfelé a szamárlétrán. A munkába temetkezel. Mire aligazgatónak kineveznek a kollégák magáznak, az ismeretlenek zavarukban tetszikelnek, vagy előre, jó hangosan tiszteletemmel köszönnek, csak a fiatalok nem csinálnak gondot a megszólításból, simán letegeznek. Pedig nem vagy sznob, vagy karót nyelt fajta, dehát mégsem őriztetek együtt libát. Aztán amikor a halántékod megcsípi a dér, és a szakállad őszbe csavarodik, újra farmert húzol és izompólót, a családi egyterűt cabrióra cseréled, és miközben összesúgnak a hátad mögött, mindenkit letegezel.
Apránként öregszel meg. Azt mondják, Erős Ágostnak több mint háromszázötven gyereke született néhány nőtől, neked csak öt, az is egy alomból. Kimondottan büszke vagy rájuk, és magadra. Sőt! Szigorúan megelőzés céljából tökmagolajat iszol, vitaminokat szedsz és felháborodottan meséled, hogy a háziorvos egy hülye. Szerinte magas a vérnyomásod, attól tart sztrókot kapsz és lefordulsz a székről, a gyógyszerész meg ötven év felettieknek szánt vitaminkoktélt és néhány kék bogyót ajánl. Pedig alig múltál ötvenkettő, jó karban lévő, középkorú férfi.
Apránként öregszel meg. Hadilábon állsz a nevekkel, sőt a gyerekeid nevét is összekevered, de kivel nincs így, főleg, ha ennyi van neki. Egyre többször elhagyod az esernyőd, a péztárcád, elfelejted hol parkolsz, ha pedig megtalálod az autót, nem tudod merre indulj. Órákig kóvályogsz, mire hazaérsz mindig találsz kifogást. A feleséged azt hiszi, csak múló kapuzárási pánik, de ártatlan vagy, legalábbis nem emlékszel rá. Magadnak sem mered bevallani, néha percek kiesnek, néha órák. Kedélyesen elbeszélgetsz emberekkel, akiknek ismerősen cseng a hangjuk, de azt sem tudod kicsodák. Aztán leesik, hogy akivel megvitatod a politika aktuális állását és a bátyádnak hiszed, valójában a fiad.
Apránként öregszel meg. Az igazgató hívat és közli, hogy a cég profilt vált, de a te profilod nem illik a képbe. Úgy érzed elárultak, nélkülözhetetlen vagy a cégnél, így nem bánhatnak veled. Őrjöngsz, dühöngsz, szétvered az irodát, végül rádöbbensz, nem is tettek rosszat veled. Sokan pótolhatatlannak képzelik magukat, mégis tele van velük a temető. Itt az idő, hogy a családnak élj. Beadod a derekad és nyugdíjba mész.
Apránként öregszel meg. A gyerekek kirepültek, csak sátoros ünnepeken van együtt a család. A feleséged a vasárnapi ebéd romjai fölött csöndesen sírdogál, majd papírt és tollat vesz elő, azt javasolja írjatok bakancslistát. Tetszik az ötlet, csillogó szemmel nekifogsz, mire végzel, az életed elszalasztott lehetőségei katonás rendben sorakoznak a lapon. Cseréltek, háromra olvasni kezdtek, mire a végére érsz, vénséges vénnek érzed magad. – Már rég meg kellett volna tennünk – mondja, de nem érted miről beszél. – Sok helyet megnéztünk, de ez a legjobb. Jó lesz, hidd el! Gondoskodni fognak rólad, nem szenvedsz semmiben hiányt. Külön szoba, napi ötszöri étkezés, huszonnégy órás ügyelet, sőt, fekete hajú, csinos ápolónők is lesznek, pont olyanok, mint amilyeneket szeretsz. Mi is meglátogatunk majd, viszünk sütit, a kedvencedet. Az unokák is mennek majd, persze csak ha ráérnek, tudod mennyi a dolguk. Siess! A taxi a ház előtt vár! Na, indulj már!
Szó nélkül felállsz, hátra se nézel, csak kilépsz az ajtón. Kezedben szorongatod az összegyűrt papírlapot, csak meg kell mutatnod a taxisnak. Ő majd tudja merre van az otthon, de ha mégse, azt biztosan tudja, merre vannak azok a fekete hajú, csinos ápolónők.
