Semmi csak, avagy versek skandináv gyerekversek mintájára
Semmi csak egy irgalmatlan pofon apámtól, mert nem szóltam, hogy kocsikázni megyek vidékre, mentségemre legyen mondva, abban az időben csak a szomszéd bácsinak volt kocsija az utcában, és a bátyám is velem volt, ő is kinyithatta volna a száját. Semmi csak egy visszakézből kapott pofon és egy fájdalmas vonyítás, útban voltam, amikor anya kivette a sütőből a frissen készült almáspitét, a tepsi felemelkedett a levegőbe, keresztül úszott a konyhán és az ajtóban álldogáló kutya vigyorgó pofája előtt landolt. Anya zokogott, az sem nyugtatta meg, hogy néhány napig nem kell megetetni Komát. Semmi csak egy hirtelen felindulásból elkövetett szerelmeslevél, a lány azonban közölte, mit képzelek magamról, Lacit szereti, a padtársamat. Szóval, ha az órán felénk néz, nem nekem szól. Persze, lehet hogy én értettem félre, egy kicsit kancsal. Semmi csak régészeset játszottunk, a kertben nem találtunk semmit, apám éremgyűjteménye viszont ott volt a vitrinben, egy kicsit össze kellett koszolni, és vittük az Ecserire. Csalódtam a felnőttekben, valamiért a rendőrőrsön nem hitték el, hogy tényleg régésznek készülök. Semmi csak egy puszit kértem, de csókot adott. Amikor rákérdeztem, miért tette, megvonta a vállát és kurtán annyit közölt: ehhez volt kedve, azzal kezében a matekfüzettel, a sarokban vigyorgó barátnőihez rohant, akik vadul másolni kezdtek. Én is hülye vagyok, minek kérdezgetem, egy sebtében megoldott matekfeladat maximum egy puszit ér. Most morfondírozhatok, mire volt a felár.